Orbán kormány és a nem fizető albérlők rejtélyes világa.

Az illiberális bérlő

Az illiberális bérlő

Brutális gyilkosság: halálra szúrta főbérlőjét egy férfi Budapesten, majd rágyújtotta a lakást

2019. június 06. - illiberalisberlo

 

A gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta annak budapesti lakását egy 27 éves férfi.

 

A police.hu közlése szerint hétfő délután értesítették a rendőrséget arról, hogy Budapest VII. kerületében egy István utcai lakás füstöl. A kiérkező tűzoltók az oltási munkálatok közben egy elszenesedett holttestet találtak, valamint a lakás több helyiségében vérre lettek figyelmesek.

A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök 20 percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt, B. János Norbertet, aki a gyanú szerint a lakásban megszúrta 49 éves főbérlőjét, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a 27 éves sátoraljaújhelyi B. János Norbertet emberölés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, illetve előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

Először csak lakástűznek hitték, de kiderült, gyilkosság történt. A gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta annak lakását egy férfi Budapesten hétfő délután. A lángokat oltó tűzoltók vették észre, hogy több helyiségben is vér van, ők találták meg az összeégett holttestet is. A rendőrök 20 perc alatt elfogták az albérlőt, egy 27 éves sátoraljaújhelyi férfit. Azt gyanítják, először megszúrta 49 éves szállásadóját, majd felgyújtotta a szobát. 

 

 

Nem tudta kifizetni a bérleti díjat, ezért gyilkolt. Információink szerint ezt vallotta az a férfi, aki a gyanú szerint leszúrta főbérlőjét, majd felgyújtotta annak lakását Budapesten. A bíróság letartóztatta. Az ügynek egyelőre egy gyanúsítottja van. Még vizsgálják, hogy a három társának van-e köze a gyilkossághoz.

 

A cikk eredetileg a blikk oldalán jelent meg:

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/halalra-szurta-foberlojet-egy-ferfi-budapesten-ragyujtotta-a-lakast/pel9klg

Videok: RTL klub

Megj:

Lassan oda jutunk, ha egy albérlő több millió forintos tartozást halmoz fel a szolgáltatók felé, szétveri a házadat, valamint több milliós bérleti díj tartozást csinál, akkor a tulajdonos még jól is jár. Legalább nem verték agyon vagy gyilkolták meg. Magántulajdon semmit nem jelent itthon.

 

Ha egy albérlő bejut a lakásodba és ö van birtokon belül, semmit nem tehetsz, már olyan kis nyugdíjassal is találkoztunk aki 4 évig nem juthatott be a saját ingatlanába. Miközben a bérlőnek esze ágában sem volt kiköltözni vagy fizetni a gáz szolgáltatást.

 

 

 

Négymillió forintos kárt okozott a nemfizető albérlő

Botrányos lakásbérléseket, több millió forinttal megkárosított lakástulajdonosokat mutatott be az M1 csatorna Kosár című műsora.

A bérlők nem fizettek, de sokáig kiköltözni sem voltak hajlandóak. Lelakott, koszos, rengeteg tartozással hátrahagyott lakását mutatta be a tulajdonos a Kosár riportjában.

Vannak, akik úgy gondolják, ha ingatlanközvetítőn keresztül adják ki a lakásukat, biztonságban lesz az életük egyik legnagyobb értéke, főleg, ha mindezért még fizetnek is az irodának. Sajnos ez nem mindig van így.


Az apa Angliába ment, a család fizetésképtelenné vált

Az ingatlanközvetítő egy kétgyerekes családot hozott a lakásba, akikről ránézésre úgy tűnt, minden rendben van. Majd az apa Angliába ment dolgozni, és itthagyta az egész családot. ”Nem kaptak semmit a férjtől. A nő egyébként beteg, rákja volt, itthon dolgozott, és nem volt miből megélni, nem volt miből fizetni az albérletet” – meséli a tulajdonos.

Ezzel elkezdődött az 2 és fél éves herce-hurca, ami alatt az anyuka nem tudott fizetni semmit a lakásért.

Nézzünk utána, mit vállal az ingatlanközvetítő

Az ingatlanközvetítő viszont ezzel már nem foglalkozott. Ekkor derült ki a tulajdonos számára, hogy valójában nem igazán tud semmit sem a bérlőiről. Hiába a bérleti szerződés, a bérlő nem mozdult.

Közvetítő és közvetítő között nagy különbségek lehetnek, ezért nézzünk alaposan utána, hogy kivel szerződünk, és annak is, hogy mit vállal a szerződésben az adott ingatlanközvetítő. A legtöbben ugyanis csak azt ígérik, hogy összehozzák egymással a szerződő feleket.

“Nem abból áll egy bérlő megkeresése, hogy földobunk egy hirdetést, 5 képpel, alaprajzzal, és aki jön, az első embernek kiadjuk a lakást” – mondta Rák Edit ingatlan-tanácsadó.

Csökkenthetjük a kockázatot

Vannak olyan lehetőségek, melyekkel lényegesen csökkenthetjük az esélyét, hogy fizetésképtelen, kétes, esetleg csaló albérlőbe fussunk bele.

“Alapvetően van egy nyilatkozatunk, amivel ő hozzájárul ahhoz, hogy személyigazolványt, lakcímkártyát, adókártyát, banki papírokat, olyan dokumentumokat kérjünk el – munkáltatói igazolást vagy fizetési papírt – amivel tudja igazolni azt, hogy ő valóban ki fogja tudni fizetni a bérleti díjat és hosszú távon fogja az ingatlant bérelni” – hangzott el a műsorban.

A tulajdonos fizette a számlákat

A lakástulajdonos sajnálta a családot; több, mint 2 évig türelmes volt, fizette a közüzemi számlákat, hogy ne kapcsoljanak ki semmit és próbált a bérlővel megoldást találni a helyzetre, de sikertelenül.

“Még azt is felajánlottuk, hogy adunk neki pénzt, hogy egy másik lakásra le tudja tenni a kauciót, ami nem szép dolog a következő bérbeadóval, mert a problémát csak átlöktem valaki másnak, de ez sem használt” – nyilatkozta a tulajdonos.

Másfél millió forintos tartozást hagytak hátra

Végül egy albérlet felügyelettel foglalkozó szakmai csapat érte el, hogy a bérlő belássa, nem élhet ingyen más lakásában. ”Nem tudott fizetni, az anyagi körülményei sem tették ezt lehetővé, viszont már 1 millió forinttal tartozott” – nyilatkozta Dajka Zoltán ügyvezető.

A cégnek 5 hónap után sikerült elérnie, hogy a bérlők elhagyják a lakást, másfél millió forintos tartozást hagyva maguk után. A tulajdonos úgy tudja, hogy most a nagyszülőknél élnek. Most még takarítás és festés vár a lakásra, aztán a tulajdonos új, megbízható bérlőt keres. Vannak, akik viszont két évnél is tovább küzdenek a nem fizető bérlőikkel.

A Kosár riportja bemutatott egy több milliós tartozással otthagyott lakást, amit a bérlők teljesen tönkre is tettek

“Mindig kitaláltak valami történetet. A legdurvább az volt, hogy majd a szülei házát eladják, és akkor mindent lerendeznek, csak várjuk meg a vevőt” – meséli Antal Béla ingatlantulajdonos.

Egy házaspár vette ki a lakást két gyerekkel. “Egy ingatlanközvetítő hozta őket, jobban mondva, az albérlő keresett meg engem, és így kötöttük meg egy szerződést. Le volt írva, hogy mikor kell fizetni, hogy kell fizetni, csak hát nem lehet érvényesíteni” – mondta a tulajdonos, aki bízott az ingatlanközvetítőben, így nyugodtan kötött a bérlőkkel szerződést.

Az első néhány hónapot fizették, majd meggondolták magukat, és először egyre kevesebb pénzt, majd végül semmit nem adtak a tulajdonosnak. Viszont elmenni sem akartak, így maradt a tartozás halmozás.

Többen panaszkodtak ingatlanközvetítő cégekre

Más is panaszkodott arra, hogy ingatlanközvetítő cégen keresztül ismerte meg problémás bérlőjét. Szentes Csaba is bízott az irodában, és abban, hogy a közvetítésért kifizetett 420 ezer forintért cserébe megbízható bérlőt ajánlanak neki. A szerződést megkötötték, a bérlő valóban szimpatikus volt, csak egy idő után nem fizetett.

“Egy alkalommal fizetett az illető. Tízhavi bérleti díjjal tartozik és a rezsivel. Értelemszerűen rezsit sem fizetett, viszont kiköltözni sem volt hajlandó, hiába mondtam fel neki” – meséli Szentes Csaba. Szentes Csaba próbált segítséget kérni a ingatlanközvetítőtől is, aki sajnálkozott, de úgy gondolta, hogy emberileg és szakmailag helyesen járt el.

Négymillió forintos kár

Antal Béla először maga szerette volna kitenni a nem fizető bérlőit, de végül erről letett. ”Utánanéztem, hogy mi történik, ha személyesen lerendezzük ezt a dolgot, akkor rájöttem, hogy csak én kerülök vele bajba” – nyilatkozta Antal Béla.

A lakást teljesen tönkretették. Legalább egymillió forint lesz a helyreállítás és ehhez még jön az a hárommillió forint tartozás, amit a család az évek alatt felhalmozott.

A szakember azt mondja, hogy a simlis bérlőknek mindig van naprakész kifogásuk arra, hogy miért nem fizetnek. ”A legújabb standard szöveg mostanában az, hogy a tulajdonos tartozik. Általában nem fizetnek, mert az ágy recseg és ezért 500 ezer forintot kérnek, meg húz az ablaknál a levegő, és azért fizessen a tulajdonos…” – nyilatkozta a szakember.

Nézzünk utána a leendő bérlőnek

Vannak, akik életvitelszerűen élnek úgy, hogy egyik lakásból költöznek a másikba, és semmit nem fizetnek. Rendkívül fontos, hogy mielőtt kiadjuk a lakásunkat, alaposan nézzünk utána a leendő bérlőnek. Ellenőrizzük, hogy tényleg tudja-e hosszú távon fizetni a költségeket. Legyen gyanús, ha a jelentkező ebben nem partner.

 

A cikk eredetileg a hirado.hu weboldalán jelent meg.

http://www.hirado.hu/2017/07/14/botranyos-lakasberlesek-igy-keruljuk-el-a-problemas-alberloket/

Feldarabolta és kukába dobta a főbérlőjét

A 34 éves tatabányai férfit február elején fogták el a Komárom-Esztergom megyei Oroszlányban. A rendőrök akkor azonban még nem tudták, hogy gyilkossal, ráadásul – mint mostanra alapossá vált a gyanú – kettős-, darabolós gyilkossal van dolguk.


A férfi oroszlányi elfogása után számolt be a nyomozóknak arról, hogy február 1-jén meggyilkolta szállásadóját Debrecenben. Az idős férfival, akinek a hajdúsági megyeszékhely Nyíl utcájában lévő lakásában albérlőként lakott, összeveszett. A veszekedés során főbérlőjét a férfi megütötte és többször megrúgta. Az áldozat a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe belehalt. A férfi áldozatának értékeit magához vette, elvitte autóját is, amit aztán áron alul, gyorsan eladott. A gyanúsítottról időközben kiderült, hogy még január 18-án bejelentette a debreceni albérlet szomszédságában élő idős nő eltűnését. A 75 éves asszonyt keresni kezdte a rendőrség, félő volt ugyanis, hogy a főbérlő gyilkosának köze van a nő eltűnéséhez. A gyanú mostanra megalapozottá vált.
A nyomozók kiderítették, hogy a férfi meggyilkolta az asszonyt, majd holttestét hónapokig tartó, aprólékos munkával feldarabolta. A testrészeket Debrecen kukáiban rejtette el a gyanúsított. A meggyilkolt nő testrészei eddig nem kerültek elő.
Forrás: STOP/HavariaPress

 

A cikk eredetileg a .promenad.hu oldalon jelent meg.

http://www.promenad.hu/2010/02/19/feldarabolta-es-kukaba-dobta-a-foberlojet/

 

Pistruiék sok milliós tartozást halmoztak fel

2,6 millió forint bérleti díjhátralékot halmozott fel a Pistruiék BENCZÚR 41 Kft.-je a Híd utca 6. szám alatti nem lakás célú ingatlanban – derült ki abból a közérdekű adatigénylésből, melyet előző cikkünk megírása után adtunk be. Az IKV érdeklődésünkre azt írta, felmondták a bérleti szerződést a céggel a tartozás miatt.

 

A BENCZÚR 41-ben tulajdoni részt birtokló P.T.C. Plus Kft-ben korábban vezető tisztséget töltött be a jelenleg házi őrizetben lévő Pistrui László, csődbüntettért letöltendő börtönbüntetésre ítélt Szeviép-vezér, valamint fia, Pistrui László Bence a BENCZÚR 41 tulajdonosa.

 

Úgy tűnik tehát, hogy a Pistrui-családnak a helyiség bérleti díjára nem futotta, csak igen egzotikus utakra.

 

 

Ebben a házban bérel irodát a Benczúr 41. Fotó: Kovács Ferenc

Havi 205 ezer is sok volt – az IKV elaludt

 

Az már az előző közérdekű adatigénylésünkben is szerepelt, hogy a BENCZÚR 41-gyel kötött szerződés megszűnt. Ebben viszont azt írta az önkormányzati cég, hogy

 

február 12-én adták át az ingatlant, azaz pont egy nappal azt megelőzően, hogy érdeklődésünkre válaszoltak volna.

 

A birtokunkba jutott dokumentumok szerint a cégnek 205 ezer forint bérleti díjat kellett volna fizetnie havonta, tehát nagyjából az éves bérleti díjjal tartozik a cég az IKV-nak.

A szerződés szerint a tartozás a polgári törvénykönyvben meghatározott mértékben emelkedett a késedelmi kamattal. Azonban a szerződés értelemszerűen azt is tartalmazza, hogy amennyiben a BENCZÚR 41 nem fizeti a bérleti díjat, a bérbeadó felbonthatja a szerződést a jogszabályok szerint.

 

A több milliós hátralékot felhalmozó Pistrui céggel azonban csak közel egy év után bontott szerződést az önkormányzati társaság.

Kérdéses, hogy miért várt eddig a városi cég, miért aludtak el? Miért hagyták, hogy Pistruiék vállalkozása 2,6 milliós tartozást halmozzon fel, azaz miért nem léptek előbb? Különösen érdekes kérdés ez a szerződés értelmében, amely tartalmaz erre az esetre vonatkozó passzusokat is.

“A kötelezettség teljesítésére a bérbeadó a bérlőt 15 napos határidő tűzésével előzetesen írásban felszólítani köteles. Amennyiben a bérlő a felszólításban foglaltaknak nem tesz eleget, a bérbeadó az elmulasztott határnapot követő 8 napon belül élhet felmondási jogával. A felmondás az elmulasztott határnapot követő hónap utolsó napjára szólhat” – írja a megállapodás.

Ráadásul a szerződéskötés előtt a BENCZÚR 41-nek 418 ezer forint biztosítékot kellett fizetnie, ami a 30 napot meghaladó bérleti díj hátralék fedezését is szolgálja.

Fényes kapcsolat

 

A dokumentumban arra is kitérnek, hogy kezességi szerződést kötnek a bérlővel.

 

A kezességet pedig Fényes Adél, a cég ügyvezetője vállalta magára. Előző cikkünkben írtuk róla, hogy a BENCZÚR 41 ügyvezetője hosszú ideje áll kapcsolatban az elítélt Szeviép-vezérekkel, még az egyik olyan cégnek is az ügyvezetőjéül nevezték ki, amelyiknek résztulajdonosa volt mind az önkormányzat, mind a csődbe ment építőipari vállalat.

 

Ennek ellenére a szocialista városvezetés rendületlenül tagadja, hogy nincs kapcsolatban a Szeviéppel. Ebben a tagadásban pedig az sem zavarja meg őket,

 

tényekkel és dokumentumokkal igazolható, hogy a Botka-érában összesen csaknem 16 milliárd forinttal tömték meg Szegeden a Szeviépet.

 

Arról, hogy Botka László pontosan hogyan is próbál trükközni SZEVIÉP-ügyben, EBBEN a cikkünkben írtunk részletesen.

UPDATE:

Pontosított az IKV. Állítják, hogy 584 ezer forintos tartozásnál bontották fel a szerződést.

“A jelenlegi 2 612 566 forint összegű hátralék nem a bérlő egy évi bérleti díja, hanem a jogcím nélküli státusza folytán a helyiségrendeletben foglaltak szerint kiszámlázott, a bérleti díj kétszeresének megfelelő összegű használati díjak összege. Az IKV Zrt. a hátralékkezelés során a szükséges intézkedéseket megtette és a hátralék meg nem fizetése és a bérlemény önkéntes visszaadásának elmaradása miatt 2018. november 5-én lepántolta a bérleményt, megakadályozva ezzel a volt bérlőt a bérlemény használatában. A korábbi, 2019. február 13-án kelt közérdekű adatigénylés teljesítése kapcsán adott tájékoztatásban írt dátum nem függ össze a megkereséssel, az a dátum a bérlemény teljes kiürítését, a műszaki visszavétel dátumát jelöli, amelyre vonatkozóan a volt bérlőt hivatalos iratban már január 17-én felszólítottuk, de a volt bérlő a felhívásra nem reagált, így intézkedtünk a visszavétel iránt” – írták.

Szerző:

 

 

A cikk eredetileg a szegedma.hu oldalon jelent meg.

https://szegedma.hu/2019/02/pistruiek-sok-millios-tartozast-halmoztak-fel-az-onkormanyzati-ceg-egy-evig-nem-lepett 

Egyetlen ütéssel majdnem megölte főbérlőjét, mert az rászólt.

A férfi az élettársával együtt 2015 nyarától bérelt egy lakást a XXII. kerületben. A lakás tulajdonosa és felesége is ott éltek, a két lakórészt egy kerítés választotta el. A bérleti szerződés szerint a férfi és az élettársa nem léphettek be a tulajdonos-lakrészébe. A bérlő mégis megtette, aztán meg is verte a tulajdonost.

A tulajdonos többször elmondta a férfinak, hogy ne tárolja a biciklijét a két lakrész közös területén, mert zavarja, amikor a kocsival ki vagy beáll. A férfi 2016 júniusában megint a közös részen hagyta a biciklijét, ezért a tulajdonos szólt neki.

Később a férfi átment a tulajdonoshoz, majd rátámadt és megverte. Csak akkor hagyta abba, amikor a megvert férfi felesége közbeavatkozott.

A tulajdonost életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Az ügyészség a 32 éves férfit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, amiért akár 8 évre is börtönbe kerülhet.

 

A cikk eredetileg az origo weboldalon jelent meg.

https://www.origo.hu/itthon/20190222-megverte-az-altala-berelt-lakas-tulajdonosat-egy-budapesti-ferfi-mert-az-raszolt.html

Mindenki nagyon figyeljen ingatlan kiadáskor. Különösen a nyugdíjasokra hívnám fel a figyelmet, ha ilyen rokonod szeretne ingatlant kiadni, segíts neki,  rendszerint ők a nem fizető bérlők áldozatai.

 

Élete végéig rács mögött maradhat a bérlő.

Élete végéig rács mögött marad az a férfi, aki két éve szeptemberben brutálisan végzett a főbérlőjével a Pest megyei Örkényben.

Ütötte, rugdosta védekezni nem tudó áldozatát. A férfi többször volt már büntetve. Volt, hogy a börtönben is újabb bűncselekményt követett el. Az ítélet nem jogerős.

 

 

 

A video eredetileg az RTL klubon volt látható.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/orkeny-eletfogytiglan-megolte-foberlojet

 Megj: Itt is nyugdíjas az áldozat.

Ha a kormány kedvenceinek jut, jusson a fiataloknak is olcsó albérlet a Várnegyedben

Ha a kormány kedvenceinek jut, jusson a fiataloknak is olcsó albérlet a Várnegyedben

Stummer

an annak valami bája, hogy miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fejesei potom pénzért felköltöznek Orbán Viktor új székhelyének szomszédságába a budai Várnegyedbe, addig a pórnép egyre növekvő albérletárak mellett próbál egyszobás lyukakban megélni a fővárosban.

Nem Bayer Zsolt volt ugyanis az első NER ember, akiről kiderült, hogy az első kerületben meglehetősen alacsony összegért jutott önkormányzati lakáshoz.

Februárban a korábbi fideszes képviselőről, jelenleg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetőjéről, Dorkota Lajosról derült ki, hogy úgy bérel egy 153 millió forintot érő, a Halászbástyához közeli 101 négyzetméteres laskást 42 ezer forintért, hogy még ezt az összeget is az állami vállalat fizeti helyette.

Aztán jött Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki a Mátyás-templom szomszédságában, néhány száz méterre Bayer Zsolttól hasonlóan 30 ezer forintos összegért bérel egy olyan önkormányzati ingatlant, amihez hasonlókat piaci alapon 350 ezer forintos bérleti díjjért kínálnak kiadásra. Ebben az utcában a saját maga által vezetett kerülettől jutott önkormányzati lakáshoz az I. kerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás is, akinek még a szülei is önkormányzati lakást szereztek a Várban, valamint számos a Fideszhez közeli fontos ember, köztük Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg vagy a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke.

bayer
Ebben az épületben bérli lakását Bayer Zsolt.

"Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit baszogatnak, aki merészel a várban lakást szerezni magának ilyen módon. Ha ennyire idegesíti magukat, hogy fideszes is lakhat a várban, talán kezdeményezzék, hogy törvény mondja ki, aki kormánypárti, nem lakhat a várban, legfeljebb, ha tízszer-százszor annyi bérleti díjat fizet, mint bárki más."

-így reagált a kormánypárti megmondóember, mikor a 24.hu arról érdeklődött, hogyan sikerült ilyen nyomott áron hozzájutnia az ingatlanhoz.

A jobbikos Stummer János ezen felbuzdulva be is nyújtott a parlament elé egy határozati javaslatot, miszerint megtiltaná, hogy a Várnegyedben önkormányzati bérlakáshoz jussanak a Fidesz-párttagok, másrészről, ha valaki korábban ilyen lakáshoz jutott - mivel szerzett jogot nem lehet korlátozni - a lakás bérleti díja a szokásos piaci árhoz képest a továbbiakban tízszeres árban kerüljön megállapításra.

stumi

A jobbikos politikus kedden délután a párt ifjúsági tagozatának kíséretében jelent meg az I. kerületi önkormányzatnál, hogy választ kapjanak arra, hogyan lehetséges, hogy míg

„a budapesti fiatalok 150-200 ezer forintokat költenek albérletre, addig a jó fizetéssel élő pártembereknek ennek a töredékét kell csak lakhatásra fordítaniuk.”

Stummer János szerint egészen elképesztő, hogy míg Bayer Zsolt 31 ezer forintért bérel egy 49 négyzetméteres lakást a várnegyedben, addig bárki másnak egy ugyanekkora nyolcadik kerületi lakás 130-170 ezer forintjába kerül.

 

 

A fiatalok lakásbérleti kérelmekkel érkeztek, amit vagy egy hivatalnoknak vagy a polgármesternek kívántak leadni, ám hamar útjukat állták, már az épület bejáratánál feltartóztatta őket egy biztonsági őr, aki nem túl barátságosan csapta be a sajtó előtt az ajtót, mikor a két politikusnak végül sikerült bejutnia az ügyfélszolgálatra. Mindeközben a három órára meghirdetett első információink szerint a polgármester, későbbi tájékoztatás szerint az önkormányzat sajtófőnöke által tartandó sajtótájékoztatót elhalasztották, így elkerülve, hogy az ellenzéki csapat felelősségre vonhassa vagy akár csak kérdezhesse őket az ügyben.

„Olyan fiatalok írtak kérelmet, akik nehéz anyagi helyzetük, esetleg egyetemi tanulmányaik mellett dolgozni kénytelenek és az elszabadult albérletárak miatt hónapról hónapra nehezebb a megélhetésük. Vannak olyanok, akik közösen bérelnek lakást és egy szobáért is 50-60 ezer forintot kénytelenek fizetni”

-mondta el Keresztesy Gergő a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke, aki a kérelmek mellett a fiatalok üzeneteivel érkezett, amit kifüggesztettek az önkormányzat kapujára.

stumi
A Budavári Önkormányzat által feltűnően olcsón osztogatott bérlakások ügyében hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt már két éve rendelt el nyomozást a IX. kerületi Ügyészség. A rendőrség először lesöpörte az ügyben érkezett feljelentéseket arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény, ám az ügyészség felülbírálta a nyomozókat és kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályát, hogy vizsgálja ki az ügyet. Az eljárás azóta is folyik.
A cikk eredetileg a merce.hu oldalon jelent meg.
https://merce.hu/2019/04/02/bayer-zsolt-is-budavari-onkormanyzati-lakasba-koltozott/

Bayer Zsolt 32 ezer forintért bérel önkormányzati lakást a Várban

 

Noha korábban is az I. kerület lakója volt, nemrég egy másik önkormányzati lakást szerzett a budai Várnegyed szívében Bayer Zsolt kormánypárti publicista – tudta meg a 24.hu. Az ingatlanért pedig fölöttébb jutányos bérleti díjat fizet. A Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa Orbán Viktor miniszterelnök új rezidenciájától, a felújított karmelita kolostortól pár száz méterre fekvő Úri utcába költözött be. A közhiteles cégadatbázis szerint február 20. óta ez az új lakcíme.

 

 

A Budavári Önkormányzattól kikért adatok alapján az újságíró tavaly szeptemberben lakáscserével jutott hozzá a 49 négyzetméteres ingatlanhoz.

A lakásért költségelvű lakbért fizet, havonta 31737 forintot.

 

Ez a lakbér meglehetősen alacsony, az egyik legnagyobb ingatlanportál hirdetési között több kiadó Úri utcai lakást is találtunk, a hasonló méretű ingatlanokért pedig piaci alapon ennek a tízszeresét is elkérhetik. Egy majdnem ugyanekkora – 46 négyzetméteres – másfél szobás lakást 280 ezer forintos bérleti díjért kínálnak kiadásra, de egy valamivel nagyobb, 56 négyzetméteres kétszobás kiadó lakást is találtunk az Úri utcában, amiért 475 ezer forintos bérleti havi díjat kérnek.

A Bayer által fizetett összegnél még az önkormányzat által megszabott piaci árak is jóval magasabbak. Ezt bizonyítja, hogy a Budavári Önkormányzat nemrég pályázati felhívást tett közzé, amelyben kilenc vári lakás bérleti jogát hirdette meg. Köztük van egy 45 négyzetméteres egyszobás lakás is, épp a publicista szomszédságában. Ennek a lakásnak az induló bérleti díját 83 ezer forintban határozta meg az önkormányzat. Tehát egy Bayerénél kisebb lakást is majdnem háromszor annyiért tervezi kiadni az önkormányzat, mint amennyit az újságíró fizet.

Lakáscsere esetén egyébként az I. kerület lakásrendelete alapján valóban úgynevezett költségelvű lakbért fizet az új bérlő, ám a fideszes többségű önkormányzat egy új szerződéskötés esetén bármikor felülbírálhatná a bérleti díjat, és a lakásrendelet módosításával emelhetne azon, hogy a kerületet ne érje vagyonvesztés.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás /24.hu

Lakásszerzésének körülményeiről érdeklődve megkerestük Bayer Zsoltot, aki közölte, ugyan az égvilágon semmi közünk nincs hozzá, de válaszol. Azt írta:

  • Mint mindenki más, aki örökölhető bérleti jogot szerez a Várban, ő is csere útján jutott hozzá az önkormányzati lakáshoz, aminek a bérleti jogát egy erre specializált ingatlanközvetítőn keresztül szerezte meg.
  • Az önkormányzati lakásért egy budai agglomerációban lévő, hetven négyzetméter alapterületű kertes házat adott. Ennek helyét és értékét nem közölte.
  • Számlákkal igazolható módon tízmillió forintot költött a lakás felújítására, ahogy írta, „ezzel szintúgy az önkormányzat vagyonát gyarapítottam, mint bárki más, aki így tesz, bár a felújítás nyilván a mi kényelmünket szolgálta.”
  • Az általa fizetett bérleti díj ugyanannyi, mint az előző lakóé volt, és mint mindenki másé a házban. (Ez ebben a formában nem igaz, piaci és szociális alapon bérelt lakások is vannak az Úri utcai házban – a szerk.)

Egyebekben hozzátette:

Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit baszogatnak, aki merészel a várban lakást szerezni magának ilyen módon.

És azt a javaslatát is megfogalmazta, hogy

Ha ennyire idegesíti magukat, hogy fideszes is lakhat a várban, talán kezdeményezzék, hogy törvény mondja ki, aki kormánypárti, nem lakhat a várban, legfeljebb, ha tízszer-százszor annyi bérleti díjat fizet, mint bárki más.

Bayer ezen kívül az Indexen megjelent Lakás a Várban: Nem mind nyomott ár, ami annak látszik című cikket ajánlotta figyelmünkbe azzal, hogy

Na, látja, erről van szó!

Habár a szóban forgó lakás bérleti jogát csak néhány hónapja szerezte Bayer, már korábban is felmerült, hogy a publicista önkormányzati lakáshoz jutott az I. kerületben. 2017-ben a Népszavának voltak erre vonatkozó információi. A lap akkor az önkormányzatnál hiába próbálta kideríteni, hogy bérel-e lakást az önkormányzattól Bayer. A történet vége az lett, hogy a Népszava érdeklődéséről tudomást szerzett a fideszes újságíró és megfenyegette a lap munkatársát.

Bayer akkor azt állította, hogy 1998-ban cserélte el a tulajdonában lévő öröklakást egy budavári önkormányzati lakásra. Mivel 2000-ben elvált feleségétől, a lakásból elköltözött, volt felesége és két fia viszont továbbra is abban a lakásban élt.

Amikor 2016 végén kiderült, hogy Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere is olcsó önkormányzati lakáshoz jutott a saját maga vezette önkormányzattól, Bayer az Echo TV-ben látta vendégül párttársát. Ennek az lett a vége, hogy az egyik fideszes magyarázta a másiknak, hogy miért van rendben az önkormányzati lakások bérbeadásának gyakorlata a Várban. Pedig nem volt mindig ilyen nagy az egyetértés közöttük, 2003-ban Bayer még azért támadta a fideszes polgármestert a Magyar Nemzetben, mert érintettként nem tetszett neki, hogy Nagy Gábor Tamás óvodabezárásokat tervez a kerületben. Bayer többek közt azt írta:

Csak hát az a szomorú helyzet, hogy az önkormányzatot és a polgármestert a szülők, a kerületi lakosok választják. S ideje lenne végre megélni azt, hogy valami a szülők, a lakosok érdekei szerint történik.

Emlékezetes, nemcsak az I. kerület polgármestere, hanem a szülei is önkormányzati lakáshoz jutottak a Várban. Emellett számos, a Fideszhez közeli fontos ember, köztük Lázár János vadásztársa Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, valamint a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke is bagóért bérel önkormányzati lakást a Várban. Mint ahogyan nemrég megírtuk, hogy Palkovics László innovációs miniszter is alig több mint 30 ezer forintos bérleti díjat fizet önkormányzati lakásáért a Várban.

 

   

Eközben folyamatosan emelkednek az ingatlanárak Budapesten, tavaly már havi 150 ezer forintra ugrott egy átlagos albérlet ára.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

A cikk eredetileg a 24.hu oldalon jelent meg.

https://24.hu/belfold/2019/04/02/bayer-zsolt-fidesz-ner-olcso-onkormanyzati-lakas-uri-utca-budai-var/

 

 

update:

 24.hu videoja https://www.youtube.com/watch?v=MAhYfHETKWc

  

 

 

Palkovics is olcsón bérel önkormányzati lakást a Várban

A kerületi lakásrendelet alapján 32 ezer forint bérleti díjat fizethet az innovációs és technológiai miniszter.
A budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utcában, egy patinás műemléképületben bérel meglehetősen olcsón önkormányzati lakást Palkovics László – írja a 24.hu. A portál szerint – bár az innovációs és technológiai miniszternek a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján van egy csaknem 400 négyzetméteres családi háza Kecskeméten – a jelek arra utalnak, hogy életvitelszerűen a Mátyás-templom szomszédságában található ingatlanban lakik. A tárcavezető vezetékneve ugyanis szerepel a kaputelefonon, valamint a múlt csütörtökön hajnalban sikerült lefotózniuk őt a helyszínen, és az öltözéke alapján vélhetően edzésből érkezett haza. Mint írják, Palkovics számíthatott az érkezésükre, legalábbis fotósukat meglátva azt kérdezte: „A 24.hu-tól jöttek?” Majd mielőtt kérdéseket tehettek volna fel, bement a kapun. Ezt követően a portál kérdéseket küldött a miniszternek, egyebek mellett arról érdeklődve, mióta lakik a Táncsics utcai lakásban és mekkora bérleti díjat fizet érte. Palkovics László nevében az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtóosztálya válaszolt.

Közölték, hogy Palkovics lakáscserével jutott hozzá az önkormányzati lakás bérleti jogához 2013-ban, vagyis még azelőtt, hogy felsőoktatási államtitkárrá nevezték ki. A 63 négyzetméteres ingatlanért az önkormányzat által megállapított úgynevezett költségelvű bérleti díjat fizeti a miniszter, ám a tárca a pontos összeget nem közölte. 
Azonban – mint azt a portál kiemeli – a Budavári Önkormányzat lakásrendelete alapján kiszámítható, hog
négyzetméterenként 510 forintot fizethet Palkovics, így a lakás bérleti díja alig több mint 32 ezer forintra jön ki havonta.

( Gondoltam ide beszúrok egy szerintem romantikus képet az úrról. )

 

Ez az összeg azért is kirívóan alacsony, mert az egyik legnagyobb ingatlanportál adati szerint a környéken a hasonló méretű lakásokért piaci alapon akár ennek a tízszeresét is elkérhetik. A szomszéd utcában például egy 67 négyzetméteres lakást 350 ezer forintos bérleti díjjal kínálnak kiadásra. Az innovációs minisztérium arról is tájékoztatta a portált, hogy a szóban forgó Táncsics utcai ház egy másik önkormányzati lakásában élnek a miniszter feleségének szülei, immár több mint ötven éve. 
A cikk eredetileg a nepszava.hu weboldalon jelent meg.

https://nepszava.hu/3028640_palkovics-is-olcson-berel-onkormanyzati-lakast-a-varban

Az RTL Klub is beszámolt az esetről.

 

 

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/anyosaekhoz-akart-kozelebb-koltozni-palkovics-laszlo

Szerintem mindenkinek más jár. Van akinek az olcsó ingatlanbérlet, másoknak meg

 

 

 

 

Meglopta főbérlőjét egy pitvarosi férfi, nemcsak saját ingóságát vitte.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Több bútort, háztartási eszközt, szerszámgépet és festéket is elvitt egykori főbérlője házából egy pitvarosi férfi. A rendőrség lopás miatt indított ellene eljárást.

 

 

 

A férfi 2018 júliusának végéig lakott a pitvarosi ingatlanban, majd kiköltözött, de augusztus közepén visszatért. Miután bejutott a házba, onnan egy benzines fűkaszát, ütvefúrót, hűtőgépet, mikrohullámú sütőt, két széket, két szekrényt és vödrös kiszerelésű falfestéket vitt el. A rendőrök 2018. augusztus 21-én, a bejelentést követő négy órán belül már gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves helybeli lakost, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A H. Sándornál tartott házkutatás során a rendőrök a szekrényeket, székeket, az ütvefúrót és a festéket lefoglalták. A gyanúsított elmondta, a többi eszközt eladta.
A férfi ellen dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon

 

A cikk eredetileg a police.hu oldalon jelent meg.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/nemcsak-sajat-ingosagat-vitte#5

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása