Orbán kormány és a nem fizető albérlők rejtélyes világa.

Az illiberális bérlő

Az illiberális bérlő

Pistruiék sok milliós tartozást halmoztak fel

2019. április 18. - illiberalisberlo

2,6 millió forint bérleti díjhátralékot halmozott fel a Pistruiék BENCZÚR 41 Kft.-je a Híd utca 6. szám alatti nem lakás célú ingatlanban – derült ki abból a közérdekű adatigénylésből, melyet előző cikkünk megírása után adtunk be. Az IKV érdeklődésünkre azt írta, felmondták a bérleti szerződést a céggel a tartozás miatt.

 

A BENCZÚR 41-ben tulajdoni részt birtokló P.T.C. Plus Kft-ben korábban vezető tisztséget töltött be a jelenleg házi őrizetben lévő Pistrui László, csődbüntettért letöltendő börtönbüntetésre ítélt Szeviép-vezér, valamint fia, Pistrui László Bence a BENCZÚR 41 tulajdonosa.

 

Úgy tűnik tehát, hogy a Pistrui-családnak a helyiség bérleti díjára nem futotta, csak igen egzotikus utakra.

 

 

Ebben a házban bérel irodát a Benczúr 41. Fotó: Kovács Ferenc

Havi 205 ezer is sok volt – az IKV elaludt

 

Az már az előző közérdekű adatigénylésünkben is szerepelt, hogy a BENCZÚR 41-gyel kötött szerződés megszűnt. Ebben viszont azt írta az önkormányzati cég, hogy

 

február 12-én adták át az ingatlant, azaz pont egy nappal azt megelőzően, hogy érdeklődésünkre válaszoltak volna.

 

A birtokunkba jutott dokumentumok szerint a cégnek 205 ezer forint bérleti díjat kellett volna fizetnie havonta, tehát nagyjából az éves bérleti díjjal tartozik a cég az IKV-nak.

A szerződés szerint a tartozás a polgári törvénykönyvben meghatározott mértékben emelkedett a késedelmi kamattal. Azonban a szerződés értelemszerűen azt is tartalmazza, hogy amennyiben a BENCZÚR 41 nem fizeti a bérleti díjat, a bérbeadó felbonthatja a szerződést a jogszabályok szerint.

 

A több milliós hátralékot felhalmozó Pistrui céggel azonban csak közel egy év után bontott szerződést az önkormányzati társaság.

Kérdéses, hogy miért várt eddig a városi cég, miért aludtak el? Miért hagyták, hogy Pistruiék vállalkozása 2,6 milliós tartozást halmozzon fel, azaz miért nem léptek előbb? Különösen érdekes kérdés ez a szerződés értelmében, amely tartalmaz erre az esetre vonatkozó passzusokat is.

“A kötelezettség teljesítésére a bérbeadó a bérlőt 15 napos határidő tűzésével előzetesen írásban felszólítani köteles. Amennyiben a bérlő a felszólításban foglaltaknak nem tesz eleget, a bérbeadó az elmulasztott határnapot követő 8 napon belül élhet felmondási jogával. A felmondás az elmulasztott határnapot követő hónap utolsó napjára szólhat” – írja a megállapodás.

Ráadásul a szerződéskötés előtt a BENCZÚR 41-nek 418 ezer forint biztosítékot kellett fizetnie, ami a 30 napot meghaladó bérleti díj hátralék fedezését is szolgálja.

Fényes kapcsolat

 

A dokumentumban arra is kitérnek, hogy kezességi szerződést kötnek a bérlővel.

 

A kezességet pedig Fényes Adél, a cég ügyvezetője vállalta magára. Előző cikkünkben írtuk róla, hogy a BENCZÚR 41 ügyvezetője hosszú ideje áll kapcsolatban az elítélt Szeviép-vezérekkel, még az egyik olyan cégnek is az ügyvezetőjéül nevezték ki, amelyiknek résztulajdonosa volt mind az önkormányzat, mind a csődbe ment építőipari vállalat.

 

Ennek ellenére a szocialista városvezetés rendületlenül tagadja, hogy nincs kapcsolatban a Szeviéppel. Ebben a tagadásban pedig az sem zavarja meg őket,

 

tényekkel és dokumentumokkal igazolható, hogy a Botka-érában összesen csaknem 16 milliárd forinttal tömték meg Szegeden a Szeviépet.

 

Arról, hogy Botka László pontosan hogyan is próbál trükközni SZEVIÉP-ügyben, EBBEN a cikkünkben írtunk részletesen.

UPDATE:

Pontosított az IKV. Állítják, hogy 584 ezer forintos tartozásnál bontották fel a szerződést.

“A jelenlegi 2 612 566 forint összegű hátralék nem a bérlő egy évi bérleti díja, hanem a jogcím nélküli státusza folytán a helyiségrendeletben foglaltak szerint kiszámlázott, a bérleti díj kétszeresének megfelelő összegű használati díjak összege. Az IKV Zrt. a hátralékkezelés során a szükséges intézkedéseket megtette és a hátralék meg nem fizetése és a bérlemény önkéntes visszaadásának elmaradása miatt 2018. november 5-én lepántolta a bérleményt, megakadályozva ezzel a volt bérlőt a bérlemény használatában. A korábbi, 2019. február 13-án kelt közérdekű adatigénylés teljesítése kapcsán adott tájékoztatásban írt dátum nem függ össze a megkereséssel, az a dátum a bérlemény teljes kiürítését, a műszaki visszavétel dátumát jelöli, amelyre vonatkozóan a volt bérlőt hivatalos iratban már január 17-én felszólítottuk, de a volt bérlő a felhívásra nem reagált, így intézkedtünk a visszavétel iránt” – írták.

Szerző:

 

 

A cikk eredetileg a szegedma.hu oldalon jelent meg.

https://szegedma.hu/2019/02/pistruiek-sok-millios-tartozast-halmoztak-fel-az-onkormanyzati-ceg-egy-evig-nem-lepett 

A bejegyzés trackback címe:

https://illiberalisberlo.blog.hu/api/trackback/id/tr4314742789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása