Orbán kormány és a nem fizető albérlők rejtélyes világa.

Az illiberális bérlő

Az illiberális bérlő

Rács mögött is volt a csaló albérlő BLIKK

2017. március 02. - illiberalisberlo

Gyál - Nem véletlenül nem fizették az albérletet Maróti István (50) albérlői tavaly ősz óta. Ők azok, akiket – mint arról beszámoltunk – a gyáli ház tulajdonosa nem tud kitenni a saját otthonából, noha a család hónapok óta tartozik a lakbérrel.

A Vasárnapi Blikk úgy tudja, a házban élő K. család akkor maradt el a számlákkal, amikor lopás és csalás gyanúja miatt épp a rendőrség vendégszeretetét élvezték. Bár már nincsenek rács mögött, korábbi bevételi forrásuk elapadt, hiszen a rendőrség nyomoz az ügyben, és figyelik minden lépésüket – tudta meg lapunk.

A károsultakat kereső felhívás még ma is megtalálható a rendőrség internetes oldalán. Eszerint K. Erzsébet és famíliája rovarirtó vállalkozóknak adták ki magukat. Munkájuk nyomán a kártevők ugyan nem tűntek el a lakásból, az értéktárgyak és a készpénz viszont igen.

 

István csak rendőri segítséggel juthat be saját házába (Pozsonyi Zita)

„A rendőrök beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Erzsébet 47 éves és G. Beatrix 25 éves gyáli lakosokat" – adta hírül akkor a rendőrség.

K. Erzsébet lapunknak nem is tagadta, hogy két hónap előzetesben volt az ősszel, szerinte csalás ­miatt, de ártatlanul, és ezért nem fizették a számlákat. A takaros házból azonban a tartozás ellenére sem hajlandó kiköltözni.

Maróti István azóta csak rendőrökkel tud bejutni saját portájára, legutóbb a héten járt otthon.

– Borzasztó látvány fogadott, elkezdték lepusztítani a házat, az életem munkáját, ahová családi okok ­miatt vissza kellene költöznöm – panaszolta lapunknak a férfi.

V. J. Z.

A CIKK EREDETILEG A BLIKKBEN JELENT MEG.

http://www.blikk.hu/aktualis/racs-mogott-is-volt-a-csalo-alberlo/rh69qez

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://illiberalisberlo.blog.hu/api/trackback/id/tr8012298693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása