
Bizonyára sok mindenkihez eljutott a rabosított lakástulajdonos elképesztő kálváriája. Nem fizető albérlőjét az összes lehetséges jogi úton megpróbálta már jobb belátásra bírni, végül úgy határozott, hogy leszereli a bejárati ajtót, ám ekkor őt vitte el a rendőrség magánlaksértésért.
Tisztelt Igazságkereső Emberek!
Ötgyermekes családapát rabosított a III. kerületi Rendőrkapitányság! Két perc figyelmet kérek csupán. A történetem valós, velem történt meg. Kiadtam a panellakásomat. Az albérlő 2 havi kauciót fizetett, így indult. Aztán csak hitegetett, és sem a bérleti díjat, sem a felmerülő költségeket (víz, villany, szemétdíj, közös költség) nem fizette ki. Többször felszólítottam szóban, sms-ben, személyesen is felkerestem, de mindhiába.(…)
2012.11.14-én, szerdán elmentem a lakásomra, leolvastam a villanyóraállást, majd becsöngettem a saját lakásomba. Az albérlő édesanyja nyitott ajtót nekem. (…)
Leolvastam a vízóraállásokat, majd kifelé menet leakasztottam a saját lakásom ajtaját, és távoztam a lakásomból. (…)
Az albérlő bement a kerületi rendőrségre, és feljelentett engem. (…)
A kapitányságon elzártak, ami azt jelentette, hogy minden dolgomat számba vették, ami nálam volt, (…) Kihallgatás után a rabosító eljárás során egy külön helységben 4 fotó készült rólam, mint a bűnözőkről. (…) A rendőrségen elmondták, hogy magánlaksértést követtem el. Ha újra bemegyek a saját lakásomba, vagy csak ha a villanyórát is lekapcsolom, akkor megismétlem a vétséget, amiért a Gyorskocsi utcai helyre 30 napra becsuknak. A kerületi bíróságot mondták mint egyedüli lehetőséget.
Nyilván a szokatlan történet mindenkinek sérti az igazságérzetét, aki pedig rendelkezik olyan lakással, amit kiad, annak egyből megfordul a fejében, hogy voltaképp mi védi őt attól, hogy hasonlóképpen váljon áldozattá? Valóban csak ukrán verőemberek szerezhetnek érvényt a tulajdonosi jogainknak – ahogy a legtöbb kommentelő állítja?
Az eset jogi körülményeit a ’93-ban született, köznevén „Lakástörvény” szabályozza, melyet 2005-ben csupán pár apró részletében módosítottak. Lényegében a törvény egyszerre igyekszik mind a bérbeadó, mind a bérlő érdekeinek védelmét ellátni, és ezzel kapcsolatos alapelveket rögzíteni. Ugyanakkor ez nem mentesíti a feleket attól, hogy írásos szerződésbe foglalják a bérleti viszonyt. Éppen emiatt is került bele a 2005-ös módosítások közé az írásbeliség kötelezettsége.
A törvény iránymutatást ad arra, hogy miként kell a nem fizető bérlőtől megszabadulni. Először fel kell szólítani írásban a hátraléka kiegyenlítésére, erre egy nyolc napos határidőt hagyva. Ettől el lehet térni az albérleti szerződésben, ám megkérdezett szakértőnk* szerint a bíróság nem fogja méltányolni, ha életszerűtlenül rövid határidőt ír elő egy szerződés, hiszen a bérlő jogait is védeni kell. Amennyiben nem történik meg a fizetés, onnantól másik 8 napra felmondható a szerződés – természetesen minden ilyet írásban kell megtenni, ha lehet, tanú által hitelesítve a kézbesítés megtörténtét.
Fontos, hogy már az albérleti szerződés tartalmazzon leírást az esetlegesen előforduló ilyen szituációról, és az ezt követő időszakról. Innentől ugyanis, ha nem hagyja el az ingatlant a bérlő, akkor fontos, hogy onnantól ne minősüljön bérlőnek, és a bérleti díj ne bérleti díjként „ketyegjen” tovább, hanem már használati díjként, amire elégséges az a ráutaló magatartása a korábbi bérlőnek, hogy ottfelejtette saját magát az ingatlanban. Erre tehát már nem kell, hogy írásos szerződés vonatkozzon, akkor is terhelni fogják ezek a költséget a bérlőt, ha nem vesz tudomást róla.
Egy kielégítő átmeneti időintervallum (mondjuk 10 nap, vagy két hét) után már jogunkban áll gyakorolni birtokunk védelmét. Ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy ne bérlőként, hanem jogosulatlan használóként álljon a törvény előtt ingatlanunk elbitorlója. Az esetet ugyanis innentől már nem a lakástörvény szabályozza. Megnyugodhatnak a fenti eset kapcsán a jogállam hiányát felhánytorgató kommentelők, ugyanis ma Magyarországon a tulajdonos kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást, vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi. Ehhez természetesen nem alkalmazhat aránytalan erőszakot, és sajnos kisebb költség is keletkezik, ez azonban azonnal továbbterhelhető a bérlőre: ingóságait egy megfelelő zárt helyre kell szállítani, ennek a raktárnak a bérleti költségei behajthatóak a bíróságon az albérlőn. Ha egy idő után nem jelentkezik a holmijáért, akkor pedig mehet minden kacat a Vaterára…
Összefoglalásképpen: fontos, hogy dokumentáltan és jogszerűen foszthassuk meg bérlőnket nem fizetés esetén bérlői jogától, mert csak így léphetünk fel ellene hatékonyan. Amíg effektíve bérlőnek minősül (még ha hátralékosnak is), addig bármilyen módon rátörni valóban birtokháborításnak minősül, még ha miénk is az erkölcsi fölény. Akkor járunk el legkörültekintőbben, ha ennek körülményeit már a bérleti szerződésben is pontosan rögzítjük. Ha nem írja alá, akkor nem ő az a bérlő, akire mi vágyunk.
Hogy miért kell ilyen furmányosan eljárni? Gondoljunk csak bele, hány híradófilm születhetne olyan esetekről, ahol előre kifizetett lakbért követően másnap kitette a bérlő szűrét a tulajdonos, hivatkozva tulajdonosi jogaira.
Az, hogy a bérlő jogai megfelelően védve vannak, éppen a bérlői bizalmat alapozza meg, ami előfeltétele annak, hogy a bérlői piac megnyugtatóan működjön. Ugyanakkor maga törvény nem mentesíti a bérbeadót attól, hogy megfelelő jogi előkészületekkel vágjon bele a bérbeadási tevékenységbe.
A cikk eredetileg a lakasfokusz.hu weboldalon jelent meg.
http://lakasfokusz.hu/lakaskar/mit-tehetunk-hogy-ne-jarjunk-ugy-mint-a-lakasat-berbeado-rabositott-csaladapa/